A tőzsdézés nem tőzsdézgetés

November elején részt vettük a második képzésen, ez pedig az "Urald a piacot" képzés volt.
Őszinte leszek. Az első képzést követően elveszettnek éreztem magam, átláthatatlannak éreztem. Pedig nem az. Inkább azt mondanám: megérthető a tőzsde. Videómban is beszélek erről néhány szóban.


A képzés pénteken kezdődött, a budapesti forgalom kellően meghozta az idegállapotot, de meglepően gyorsan rá tudtam csatlakozni Viktor hullámhosszára, és teljes figyelmemmel követni minden szavát.

Nagyon sok érdekes dolgot tanultunk 2 nap alatt, de a kedvencem, amitől "eldobtam az agyam" az egyértelműen a pozícióépítés volt. Amikor ezzel megismertetett minket Viktor, és szabályosan le voltam nyűgözve. Magától a lehetőségtől és attól, hogy miképp lehet ezt használni a tőzsdei kereskedés során. A második képzés hozta meg igazán a hangulatomat ehhez a foglalkozáshoz.

Megfoglamazódott azonban bennem valami. Nem lehet csak úgy tőzsdézgetni. Ezt lehet csak azért gondolom így, mert az a professzionalizmus amit Viktortól látok erre vél következtetni, ... ehhez kell egy fajta elhivatottság, egy fajta alázat. Nem működik, úgy, hogy kicsit csinálom kicsit meg nem. Fel kell építeni magunkban lépésről lépésre azt, hogy miért csinálom, hogyan csinálom, mikor csinálom, pontosan mit csinálok. Tervezést igényel. A tervezés viszont időt.
Photo by Thomas Brenac from Pexels

Lehet az én időbeosztásom rossz, de nagyon kevés időt tudtam a képzés óta a tőzsdének szentelni. Sok háttérben meghúzódó határidős munka van a mindennapokban, amik elszívják az időt a tőzsdei kereskedéstől és a tőzsdével kapcsolatos tanulástól.

Bízom benne, hogy hamarosan eljutok arra pontra, amikor kimérten, és nyugodtan meg tudom majd alkotni az ÚJ napi beosztásomat, amiben központi helyet fog kapni a tőzsdei kereskedés. Mert tetszik. Mert minden nap új lehetőségeket rejt. Izgalmas. És kiszámíthatatlan. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések